Mérték Médiaelemző

Kutatási adatok hiányában nincs alapos ismeretünk arról, hogy milyen médiafogyasztási szokások jellemzik a leszakadó rétegeket. Fontos lenne pedig tudni, hogy mennyire valós probléma a sokszínű tartalomhoz való hozzáférés, és kik azok, akiket ez egyáltalán érint. Urbán Ágnes írása.

A Mérték Médiaelemző Műhely legutóbbi Sajtószabadság Café rendezvénye médiakutatási kérdésekkel foglalkozott. Vannak olyan adatbázisok, illetve ad-hoc kutatások, amelyek az érdeklődő szakemberek számára támpontul szolgálnak, megismerhetünk olyan folyamatokat, amelyekre saját és személyes környezetünk médiafogyasztási szokásai alapján nem gondoltunk volna. Jellemzően ezek a kutatások piaci szereplők megrendelésére készülnek, így a teljes adatbázishoz való hozzáférés nem lehetséges, vagy ha igen, akkor kevésbé informatívak médiafogyasztási szempontból.

A lappiacon a példányszám adatok bárki számára hozzáférhetőek a MATESZ (Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség) honlapján, de a fogyasztásról valós képet adó, a piaci szereplők által finanszírozott olvasottságkutatás adatai nem ismertek. A televíziós nézettségmérést az AGB Nielsen Médiakutató Kft. végzi; a kutatócég csatornára vagy műsorra vonatkozó adatot nem, kizárólag aggregát adatot publikálhat. A legnagyobb internetes portálok látogatottságáról leginkább a webaudit oldalról tájékozódhatunk, igaz, a piaci szereplők üzleti döntéseiket (pl. reklámköltés) más kutatások alapján hozzák.

A médiatörvény helyére tette az országot a nemzetközi konferenciákon: Macedóniától pöttyet északra. Mong Attila cikke.

A hétvégét Bodoky Tamással, az atlatszo.hu főszerkesztőjével Tønsberg-ben töltöttem, Norvégiában. Az Oslótól délre fekvő alig 40 ezer lakosú kisvárosban tartotta éves konferenciáját a norvég oknyomozó újságíró szervezet a Skup, én a Mértéket, Tamás az Átlátszót képviselte. Tengerpart, viking hagyományőrzők, akik egy gyönyörű hajót építenek, napfényben sütkérező norvég oknyomozók, akik egy fergeteges díjátadón ünnepelték egymást, és boldogan szürcsölték a pohárjával háromezer forintért mért sört, amitől mi nagyon szegény kelet-európainak éreztük magunkat. Egyetlen vigaszunk az volt, hogy Norvégia még a briteknek is drága, tehát volt kivel keseregni a dolgok igazságtalanságán és a norvég olajvagyon nagyságán.

A kelet-európaiságot már megszokhattuk, az azonban kicsit mellbevágó volt, ahogyan a szervezők skandináv egyszerűséggel és praktikummal oda illesztettek bennünket, ahová a jelek szerint Tønsberg-ből kitekintve valók vagyunk, Macedóniától pöttyet északra, kulturálisan és mindenféle értelemben azért inkább Észak-Balkánra, mint Közép-Európába. Abban a panelbeszélgetésben voltunk mi festői egzotikum, amely a macedón sajtószabadság megszűnéséről szólt és szerepünk lényegében annyi volt, hogy Magyarországgal, mint EU-ból kilógó hüvelykujjal lehessen párhuzamot vonni, amelyre majd simán hivatkozhatnak az EU-ba törekvő dél-kelet európai országok, amikor nem akarják a demokratikus értékeket betartani.

Mai bejegyzésünkkel kapcsolatban újabb információkkal gazdagodtunk. Birtokunkba került a kormánynak az Alkotmánybíróság részére küldött indítványa, amelyben a médiahatározat értelmezését kéri.

Az atlatszo.hu oknyomozó portál adatigényléssel fordult az Alkotmánybírósághoz, többek között azzal az indítvánnyal kapcsolatban, amely az Alkotmánybíróságtól a médiatörvény-határozat értelmezését kéri. Az indítvány szerint az Alaptörvény értelmezésére irányuló kérdésekről van szó, ezzel a nem kézenfekvő megoldással talált a kormány jogalapot az Alkotmánybíróság megkereséséhez. Ha az Alkotmánybíróság elfogadja, hogy a megfogalmazott "alkotmányjogi problémákkal kapcsolatban az értelmezés közvetlenül levezethető az Alaptörvényből, így az Alkotmánybíróság eljárásának és döntésének eljárási akadálya nincs", akkor ezentúl akár kész normaszöveget is csatolhat a határozatai mellé.

Tartalmilag két kérdést tesz fel az indítvány.

Az első kérdés a nyomtatott és az online sajtótermékek médiahatósági ellenőrzésére vonatkozik. A kormány arra kíváncsi, hogy az alkotmánybírósági döntés alapján egyáltalán alkotmányos lehet-e az a szabályozási megoldás, amely a sajtótermékeket teljes egészében kivonja a hatósági kontroll alól. Ennek a jelentősége az lehet, hogy ha sikerül az Alkotmánybírósággal kimondatni, hogy muszáj fenntartani a nyomtatott és az online sajtó hatósági ellenőrzését, akkor ezzel el lehet hárítani az Európai Unió és az Európa Tanács ezzel ellentétes, a médiatanácsi ellenőrzés és szankcióalkalmazás lehetőségét kizáró követeléseit.

A kormány az MTI március 21-i híre szerint arra kérte az Alkotmánybíróságot, hogy részletesen értelmezze azt a határozatát, amely alkotmányellenesnek minősítette a médiaszabályozás több pontját. Majtényi László írása.

"A kabinet várja a testület válaszát, és amint megkapja, a parlament elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását, hogy azt május végéig elfogadhassa a Ház - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, miután szerdán Budapesten tárgyalt az Európa Tanács (ET) főtitkárával."

Hányat írunk, és egyáltalán melyik évszázadban? - kérdezzük magunktól egyre gyakrabban, és nem minden alap nélkül.

A kormányzat, egyszerűen szólva, miközben annyi más játékszere is lenne, két éve folyamatosan szórakozik az Alkotmánybírósággal. Hol elveszi hatásköreit és megteremti az alkotmányellenes ám megsemmisíthetetlen törvényhozási tárgyak, azaz a létezhetetlen létezők logikai osztályát, hol meg a bíróság még megmaradt hatáskörében alkotmányellenesnek minősített szabályokat emeli, infantilis módon, alkotmányos szintre. Megint máskor meg senkinek beleszólást sem engedve - fölös számban - saját engedelemre nevelt bizalmasait küldi a testületbe. De a bíróságtól még elnöke megválasztásának jogát is elvette.

Az engem leginkább foglalkoztató kérdés az, hogy az Alkotmánybíróság vajon milyen arcot vág a legújabb rossz vicchez, melynek tétje a korábbiakhoz képest talán csekélynek látszik (már ha az önbecsülés tétjét nem tartjuk túlzottan fontosnak). Olyat-e, amilyent eddig, vagy előveszi végre azt a komoly arcát, amit a kezdetektől a közelmúltig megszoktunk, mondhatnám azt is, legalább a magam nevében, amit megszerettem. A Sólyom-bíróság soha nem tűrte, hogy kormányok, politikusok szórakozzanak vele, de még azt se, hogy a parlament. És a bíróság önérzete egészen a Nemzeti Együttműködés Tavaszáig látványosan legalábbis nem kopott nagyot.

Hiába van három médiatörvényünk, összesen négyszáz körüli paragrafus-számmal, médiaszabályozás számos lényeges kérdése jelenleg megismerhetetlen. A Médiatanács és a médiaszolgáltatási pályázatokon nyertes médiaszolgáltatók olyan hatósági szerződést kötnek egymással, amelyek jelentős mértékben alakítják a szolgáltatók működési feltételeit. E szerződésekből derül ki, mennyit fizetnek a szolgáltatók a hatóság részére, részletezik a műsorszerkezeti és műsortartalmi vállalásokat, a jogkövetkezményeket, adott esetben a digitális átállással kapcsolatos kötelezettségeket. Ezek, a médiarendszert érintő alapvető információk jelenleg nem nyilvánosak. Polyák Gábor írása.

Ahogy már írtunk róla, a Médiatanács az országos kereskedelmi televíziók korábbi szerződéseit az új törvény szerint átalakította. Ugyanez történt az országos kereskedelmi rádiók szerződéseivel is. Erős - de egyelőre semmilyen módon nem igazolt - a gyanúnk, hogy ez az átalakítás nem pusztán formális lépés volt, hanem a szerződések lényeges tartalmi kérdéseit is érintette. Leginkább a médiaszolgáltatási díjak mértékét.

Az RTL Klub és a TV2 szerződési feltételei feltehetően annak a médiapolitikai kihívásnak vannak alárendelve, hogy sikerül-e júliusban magyar joghatóság alatt tartani e szolgáltatókat. Akkor jár le ugyanis a két kereskedelmi televízió 1997-ben kötött és - meglehetősen vitatható körülmények között már 2005-ben - 5 évvel meghosszabbított médiaszolgáltatási szerződése. Ekkor előttük is megnyílik az a lehetőség, hogy tevékenységüket az Európai Unió más tagállamából folytassák, úgy, hogy ebből a néző gyakorlatilag semmit nem vesz észre, és úgy, ahogy ezt teszi a magyar nyelvű csatornák kb. 80%-a. Ez a hazai médiapolitika és médiaszabályozás végét is jelenti, mert gyakorlatilag nem marad olyan szereplő a hazai piacon, akivel szemben a hazai szabályozás érvényesíthető. Már az új médiatörvény is számos, alapvetően helyeselhető gesztust tett e két csatornának, a reklámkorlátok enyhítésétől a közszolgálati kötelezettségek nagy részének megszűntetésén át a korábbi ésszerűtlen médiakoncentrációs szabályok teljes újragondolásáig. Mindez nem lenne kifogásolható, ha világossá tett, nyilvánosan átbeszélt médiapolitikai szándékként fogalmazódott volna meg. Nem így történt.