A Médiatanács a frekvenciapályázati eljárásokban tetten érhető médiapolitikai céljai a támogatáspolitikájában is visszaköszönnek. A közösségi szolgáltatók napi működésének finanszírozását segítő (rezsi) pályázat eddigi eredménye: a vallási tematikájú rádiók sikeressége, a frekvenciaelosztási eljárások kiemelt szereplőinek preferálása, egyben fontos közösségi szolgáltatók kiszorulása az állami újraelosztásból. Nagy Krisztina írása.

Pályázat a működési költségek részbeni finanszírozására

A közösségi médiaszolgáltatók napi működésének támogatása nem új eleme a szabályozásnak, sőt évek óta meghatározó tétele a közösségi szolgáltatók gazdasági működésének. Az ORTT is évről évre kiírta az ún. rezsi pályázatot, amelyre non-profit műsorszolgáltatók és közműsorszolgáltatók pályázhattak. Korábban is kevesebb forrás állt rendelkezésre, mint amennyi helyi közösségi rádió és televízió működött az országban. Korábban is volt tehát verseny, és az akkori pénzosztás is sok esetben kifogásolható volt. Az ORTT működési anomáliái, az előforduló háttér megállapodások sajnos nem különböztek az egyéb pénzosztó helyek Magyarországon általánosnak mondható működésétől. Mégis annyi megállapítható, hogy a különböző hátterű, de meghatározó, hagyományokkal rendelkező rádiók számíthattak állami támogatásra.

Az új szabályozás keretében a pályázati eljárás lényegében nem változott. A korábbiakhoz hasonlóan a Médiatanács egy éves időszakra írta ki a pályázatot. A 2012-es évre a közösségi rádiók számára összesen 150 millió forint keretösszegben határozta meg az elnyerhető támogatások összegét.

Egy-egy rádió havi 600.000 forint támogatásra pályázhat működési költségeinek finanszírozására, illetve a kisközösségi rádiók esetén ez az összeg 400.000 forint. Összesen tehát évi 7,2, illetve 4,8 millió forintot kérhetnek a rádiók rezsi költségük támogatására. A kalkulált éves rezsi maximum 67%-át finanszírozza az állam, de aki már évek óta kap állami apanázst, annak csak a költségei felét állja az állam. A pályázatra folyamatosan, havonta lehet a kérelmeket beadni, addig, amíg el nem fogy a meghirdetett keretösszeg. A Médiatanács az első három hónapban beérkezett pályázatokról három fordulóban hirdetett eredményt. Ezzel a keretösszeg közel 90%-át kiosztotta, a maradék összeg már csak néhány rádió rezsijének támogatására elég.

Közösségi médiaszolgáltatók

A korábban non-profit szolgáltatóként és közműsorszolgáltatóként működő rádiók a médiatörvény rendelkezései nyomán közösségi szolgáltatóként működnek tovább, amennyiben működésük a Médiatanács szerint megfelel a hatályos szabályozásnak. Az elmúlt év végén a Médiatanács sok működő rádió átminősítéséről döntött, de emellett számos rádió jogosultsága szűnt meg, elsősorban az új jogi környezet miatt. Erről egy későbbi bejegyzésben még részletesen szólunk.

A Médiatanács jelenlegi nyilvántartása szerint közel 70 közösségi szolgáltató működik, kétharmada kisközösségi szolgáltatóként. Szemben a kereskedelmi rádiókkal, a közösségi szolgáltatóknak nem kell médiaszolgáltatási díjat fizetniük, műsoridejük kétharmad részét közszolgálati tartalmakból kell összeállítaniuk, és finanszírozásukat pályázati keretben az állam is segítheti.

Frekvencia + támogatás

A tavalyi évben a Médiatanács által kiírt hasonló pályázatban a rádiók számára meghirdetett keretösszeg 240 millió forint volt, amit egyébként az MTVA (Médiaszolgáltató és Vagyonkezelő Alap) honlapján elérhető információk szerint nem is sikerült teljesen felhasználni. Az idei évben a keretösszeg 90 millió forinttal kevesebb.

A rezsitámogatásként megpályázható összeg sokféleképpen felosztható. Elképzelhető olyan támogatáspolitika, amely alapján minden, a minimumkövetelményeket teljesítő pályázó kap valamennyi hozzájárulást. Emellett elképzelhető az is, hogy csak néhány rádió kapja meg a maximum összeget, és a ki- és lemaradó rádiók ebből a forrásból nem részesülnek. Mindkettő mellett szólnak érvek és ellenérvek egyaránt. A 2011-es pályázat során a Médiatanács a számok tükrében az első módszer mentén osztotta szét a pénzt. Több mint ötven rádiót részesített támogatásban, sokukat nem túl magas összeggel.

A 2012-es pályázat során azonban mintha eltérő kiindulópontok alapján működne a pályáztatás. A három fordulóban ezidáig összesen 90 pályázat érkezett (ha valaki nem nyert egy fordulóban a következő hónapban újra beadhatja a pályázatot, ezért nagyobb ez a szám, mint a közösségi rádiók száma), tehát láthatóan nem a rádiók pályázati kedvével van probléma. A három fordulóban összesen 27 rádió kapott támogatást. Az első két fordulóban a nyertes rádiók zöme a maximális összeget kapta meg, a harmadik fordulóban már alacsonyabb összegek szerepeltek.

Az eddig lezárt három forduló mérlege szerint az eddig kiosztott pénz 45 százalékát vallási tematikájú rádiók nyerték el. (Tavaly ez az arány 14 százalék volt.) A frekvenciapályáztatás eddigi gyakorlatáról szóló jelentésünk szerint az új frekvenciák egyharmadát is vallási tematikát nyújtó rádió kapta. Úgy tűnik, a Médiatanács az odaítélt frekvencia mellé a működési költségek finanszírozásába is beszáll. A legnagyobb nyertes a református egyházhoz kötődő Európa Rádió, amelynek jelenleg öt nagyvárosban van rádiója, Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben, Szegeden és Győrben. A 2012-es rezsipályázaton összesen közel 27 millió forint körüli támogatásban részesült, ami a teljes keretösszeg 20%-a. A frekvenciapályázatok sikeres szereplői a Lánchíd Rádió és a Mária Rádió ugyancsak sikeresen szerepeltek a támogatási pályázatokon is, a kapható maximális összeget költhetik el működésükre 2012-ben.

Ahogy a frekvenciapályázatokon is voltak azonosítható vesztesek, ezekben az eljárásokban is találunk olyan rádiót, amely korábban részesült működési költség-támogatásban most viszont, legalábbis az eddigiek alapján úgy tűnik, kérdéses a beadott pályázatuk sikeressége. Például a közösségi rádiózásban nagy hagyományokkal rendelkező budapesti Civil Rádió már az első fordulóra is adott be pályázatot, aztán a másodikra és a harmadikra is, de eddig még nem nyert. A Tilos Rádió is túl van már két pályázati körön, mindkét esetben tartalmi okokra hivatkozva utasították vissza a pályázatát. A 2012-es rezsipályázat eddigi mérlege tehát az, hogy a Médiatanács a frekvenciához juttatott rádiók működését támogató figyelemmel kíséri a későbbiekben is. Emellett persze néhány szerencsés rádió is részesül támogatásban, a közösségi rádiózás ügyének is csurran-cseppen stúdióbérlést fedező havi apanázs.