Mérték Médiaelemző

A Médiatanács a frekvenciapályázati eljárásokban tetten érhető médiapolitikai céljai a támogatáspolitikájában is visszaköszönnek. A közösségi szolgáltatók napi működésének finanszírozását segítő (rezsi) pályázat eddigi eredménye: a vallási tematikájú rádiók sikeressége, a frekvenciaelosztási eljárások kiemelt szereplőinek preferálása, egyben fontos közösségi szolgáltatók kiszorulása az állami újraelosztásból. Nagy Krisztina írása.

Pályázat a működési költségek részbeni finanszírozására

A közösségi médiaszolgáltatók napi működésének támogatása nem új eleme a szabályozásnak, sőt évek óta meghatározó tétele a közösségi szolgáltatók gazdasági működésének. Az ORTT is évről évre kiírta az ún. rezsi pályázatot, amelyre non-profit műsorszolgáltatók és közműsorszolgáltatók pályázhattak. Korábban is kevesebb forrás állt rendelkezésre, mint amennyi helyi közösségi rádió és televízió működött az országban. Korábban is volt tehát verseny, és az akkori pénzosztás is sok esetben kifogásolható volt. Az ORTT működési anomáliái, az előforduló háttér megállapodások sajnos nem különböztek az egyéb pénzosztó helyek Magyarországon általánosnak mondható működésétől. Mégis annyi megállapítható, hogy a különböző hátterű, de meghatározó, hagyományokkal rendelkező rádiók számíthattak állami támogatásra.

Újságírók, egyetemi hallgatók, a hírre nyitott ismerősök kérdezik, hogy mi lesz akkor, ha végül a Klub Rádió mindkét frekvencián nyer. Mihez kezd két frekvenciával? Előállhat olyan helyzet, hogy mindkét frekvenciára a Klub kap médiaszolgáltatási jogosultságot? Ezt első olvasatra a Budapest 92,9 MHz frekvenciára kiírt pályázati felhívás és a hatályos médiatörvény is kizárja. Egy alaposabb olvasás viszont erős kételyeket ébreszt. Polyák Gábor írása.

A 92,9 MHz-re vonatkozó pályázati felhívás még az 1996-os médiatörvényre, illetve az ORTT általános pályázati feltételeire hivatkozva zárja ki azt a pályázót, amely nem felel meg az 1996-os médiatörvény tulajdonosi korlátainak. Éppen ez volt az a része a pályázati felhívásnak, amire hivatkozva a Médiatanács megtagadta a médiaszolgáltatási szerződés aláírását. Ezzel kapcsolatban minden úgy történt, ahogy az várható volt: a bíróság elsőfokú ítélete szerint a médiahatóságnak a pályázatot lezáró határozat meghozatala után nem volt lehetősége vitatni a határozatba foglalt eredményt, és szerződést kellett volna kötnie a Klub Rádióval. Minderre csak a Médiatanács – aminek a sajtósai teljes szereptévesztésben vannak, amikor a sajtóközleményeiket gúnyos és vicceskedő hangnemben szórakoztató tartalomként próbálják feltüntetni – képes azt reagálni, hogy „a bíróság megerősítette a Médiatanács elvi álláspontját”. Kár, hogy közben „a bíróság (…) döntésének gyakorlati része viszont ellentmond az elvi álláspontnak”. Na ne szórakozzunk.

Megjelent a Médiatanács határozata a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró eseményekről. A szabályozót minden bizonnyal nemes szándék vezérelte, a célja az volt, hogy a magyar vonatkozású sportesemények minél több nézőhöz eljussanak. Számoljunk azonban azzal, hogy ez sokba fog kerülni nekünk, adófizetőknek. Urbán Ágnes írása.

A Médiatanács január végén elfogadott határozata szerint hatósági eljárást indított a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró események megállapítása és ezen események közvetítési módjának meghatározása tárgyában. A hír valójában annyit jelent, hogy a Médiatanács törvényi kötelezettségének megfelelve összegyűjtötte azoknak a kiemelt eseményeknek a listáját, összesen tizennégyet, amelyeket a médiatörvény (a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 16-18. §) értelmében a lakosság legalább 80 százalékához eljutó csatornán láthatunk. Elvileg persze olyan csatorna is megvásárolhatja ezeket a jogokat, amelyek nem érnek el ennyi nézőt, ebben az esetben azonban meg kell osztaniuk a közvetítést valamely olyan csatornával, amelyik megfelel a fenti kritériumnak (jelenleg ilyen az MTV, RTL Klub, TV2).

A lista ugyanazokat az eseményeket tartalmazza, amelyek már a Médiatanács augusztusi előkészítő dokumentumában is szerepeltek, tehát a konzultációs folyamat érdemi változást nem hozott, mindössze néhány esetben az élő közvetítést írta elő. A kiemelt események felsorolása és széleskörű hozzáférhetőségének biztosítása önmagában nem különleges megoldás. Európában ismert és elfogadott gyakorlatról van szó, kilenc uniós ország médiaszabályozásában is van hasonló elem.

A Médiatanács az elmúlt időszakban több írásunkra is reagált. A figyelem megtisztelő, még akkor is, ha a vita nem vezet egyetértésre. Ebben a bejegyzésben kísérletet teszünk arra, hogy a meglehetősen bonyolult jogi helyzet ismertetésével cáfoljuk a hatóságnak a bírságolási gyakorlattal kapcsolatos érveit. Nagy Krisztina és Polyák Gábor írása.

Ha a Médiatanács nemcsak visszautasítja, hanem érdemben is reagál a tevékenységét érintő felvetésekre, akkor talán, ha csak kis mértékben és szűk körben is, de javulhat a magyarországi nyilvánosság állapota. A médiatörvény.hu oldalon – amit egyébként „a magyar sajtószabadság és az európai hagyományokban gyökerező médiaszabályozás elkötelezett támogatói” hoztak létre, akikről az oldal alján kiderül, hogy ők maguk a Médiatanács – a névtelen szerző részletes magyarázatot ad az Összeesküvők című műsor kapcsán felmerült észrevételekre, köztük a Mérték Médiaelemző Műhely honlapján felvetett kérdésekre. Jogászok számára csemege, laikus érdeklődők számára informatív a reakció, és mindenképpen választ érdemel.

Félreértésre adott okot, hogy a döntés indoklásaként az hangzott el: „A Médiatanács a kiskorúak védelméről szóló törvényhelyek megsértését állapította meg, de ennek megsértését az új médiatörvény hatályba lépése óta még nem tapasztalta ennél a televíziónál.” A nyilatkozat azt a látszatot keltette, mintha a Médiatanács elfelejtette volna korábbi két határozatát. A mostani leírás ezt a félreértést hívatott korrigálni. Az a jogi pontosság, ahogy az írás az „ismételt” jogsértés fogalmát levezeti, figyelemreméltó. Arra utal, hogy a jogértelmezésben a Médiatanács rigorózusan visszafogott kíván lenni. Az „ismételtség” esetében tehát nem általában a kiskorúak sérelmével kapcsolatban, hanem annak egyes bekezdései mentén kíván eljárni. Ez egy lehetséges, sőt a médiaszolgáltatók számára kedvező jogértelmezés.

Nagy lelkesedést váltott ki a múlt heti magyar-francia kézilabda mérkőzés a sportkedvelők körében. Érdemes azonban feltenni a kérdést, hogy miért a Magyar Televízió képernyőjén láthattuk az eseményt és ennek a látszólag jelentéktelen döntésnek hosszabb távon milyen piaci hatásai lehetnek. Urbán Ágnes írása.

Ezekben a napokban kétségtelenül a szerbiai kézilabda EB és a hollandiai vízilabda EB közvetítése a legfontosabb televíziós esemény. Mindkét világversenyen van magyar érdekeltség, mindkét sportág népszerű nálunk és mindkettő magyar vonatkozású mérkőzéseit a Magyar Televízióban (MTV) láthatjuk, mégis van egy jelentős különbség. A vízilabdát más csatorna nem közvetíti, a kézilabda kontinensbajnokság közvetítési jogát azonban a Sport TV vette meg, a világversenyt ott követhetjük, az MTV csak a magyar válogatott mérkőzéseit adja.

A kézilabda Európa-bajnokság üzletileg érdekesebb konstrukciónak tűnik, hiszen a versenysorozat amúgy is elérhető volt a magyarországi sportrajongók számára, de a jelek szerint a közszolgálati televízió vezetése fontosnak tartotta, hogy a mindenki számára elérhető MTV-n legyen látható a magyar válogatott játéka, így ezek a mérkőzések a Sport1-en nem is nézhetők. A döntés helyessége látszólag könnyen igazolható: az első csoportkör sikeres magyar szereplése, különösen a franciák elleni diadal óriási lelkesedést váltott ki a nézők körében, a kézilabda válogatott hosszú idő után ismét közbeszéd tárgya lett.

A közszolgálati televízió döntését érdemes egy kicsit árnyaltabban megközelíteni. Az Európa-bajnokság közvetítési jogait már megvette a Sport TV, a kérdés tehát nem az volt, hogy látható-e egyáltalán az esemény Magyarországon, hanem az, hogy melyik csatornán. Az AGB Nielsen Médiakutató Kft. adatai alapján a Sport1 a háztartások 65,2 százalékában érhető el, ami persze nem a teljes népesség, de jó okkal feltételezhetjük, hogy az igazi sportrajongók már előfizettek egy olyan csomagra, amely tartalmazza ezt a csatornát. Örülhetünk természetesen annak, hogy a háztartások további 35 százaléka is nézhette a mérkőzést, ha akarta, a kérdés az, hogy erre volt-e valós igény, illetve mennyibe került ez az adófizetőknek.

Nem ismert, hogy azok a háztartások, amelyek nem fizetnek elő műsorcsomagokra vagy csak a legkisebb, sportcsatornát nem tartalmazó csomagot rendelnek meg, miért teszik mindezt: pénzügyi okok állnak a háttérben vagy egész egyszerűen nem szeretnek televíziózni, nem érdeklik őket a tematikus csatornák. Az utóbbi esetben nyilvánvalóan mindegy, hogy melyik csatornán látható a kézilabda mérkőzés, az ebbe a csoportba tartozó nézők semmiképpen nem nézik azt meg. Kérdés, hogy mekkora az a réteg, amelyik szívesen megnézi a közvetítést, de a Sport1 nem hozzáférhető számukra: ők valóban csak az MTV-nek köszönhetően szurkolhattak a képernyő előtt.

A Klub Rádió jövője két bírósági eljáráson is múlhat. Az egyik a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára kiírt pályázathoz kapcsolódik, amit a Klub Rádió 2010. áprilisában megnyert, de az időközben megalakuló Médiatanács nem írta alá a szerződését. A másik a budapesti 95,3 Mhz-es frekvenciáért zajló pályázat eredményét vizsgálja felül, amelyen a Klub Rádió szűken, de lemaradt az első helyről. Esélylatolgatás Polyák Gábortól.

Viszonyom a Klub Rádióval személyesnek mondható. Nem vagyok rendszeres hallgató, de különösebb fenntartásaim sincsenek vele kapcsolatban. Viszonyunk személyessége egészen más okra vezethető vissza. Amikor 2010 februárjában nem választottak ORTT-elnökké – rossz belegondolni, hol lennék most, ha nem egészen fél évre mégis megválasztanak, de az is érdekes kérdés, hogy lennék most, ha nem vállalom el a jelöltséget –, akkor ez nagy valószínűséggel a Klub Rádió miatt is volt. A szavazás előtti hétvégén kaptam egy telefonhívást. Azzal a kérdéssel, hogy igaz-e, hogy azt mondtam, baj lehet a Klub Rádió pályázatával. Igaz, válaszoltam, de hogy hol és kinek, azt nem tudom.

Ekkor zajlott a Sláger/Danubius-per, és éppen megszületett az elsőfokú ítélet. Folyamatban volt továbbá a budapesti 92,9 MHz frekvenciára kiírt pályázat, amin pályázott a Klub Rádió is. A Sláger/Danubius-ügy elsőfokú ítéletének bírósági érvelése alapján azonban a Klub valóban nem pályázhatott volna erre a frekvenciára, miközben egy másik budapesti frekvencián műsort szolgáltat, akkor sem, ha nyilatkozik az összeférhetetlenség megszűnéséről. Erre a kockázatra mutattam rá, valahol, valakinek.

Honnan is ismerős ez az érvelés? Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke vette elő, amikor nem volt kedve aláírni a Klub nyertes pályázatát. Pedig a Sláger/Danubius-ügyben szerinte minden rendben volt, azzal kapcsolatban nem győzte meg a bíróság.

Szalai Annamária jogértelmezésével két gond van. Az egyik, hogy végül a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban más érvelést követett, ami mellett a Klub pályázata is érvényes. Ez az ítélet egyébként méltatlanul kevés visszhangot kapott, pedig azt a figyelemre méltó eredményt hozta, hogy a Danubius frekvenciájára pályázó Class FM pályázata érvénytelen volt – mégpedig azért, mert nem nyújtotta be azt a lemondó nyilatkozatot, amit a Klub a maga pályázatában benyújtott –, a Neo FM-é viszont érvényes. Időközben persze jött az új médiatörvény, de a Class jogi helyzete mind a mai napig egyáltalán nem tiszta.

A Médiatanács bizarr döntése a Cohn-Bendit ügyben. Majtényi László írása.

Mennyi butaságot lehet belegyömöszölni két rövid bekezdésbe? Amint az köztudott, és amit eddig senki nem cáfolt, a közszolgálati televízió 2011. április 1-jén sugárzott híradója az elemi az szakmai szabályokat semmibe véve és törvénysértő módon meghamisított egy híradást, amikor is a műsorban azt a látszatot keltette, mintha Daniel Cohn-Bendit a vele szemben az adásban megfogalmazott pedofil vádakra érvekkel nem válaszolt, hanem önuralmát vesztve menekült el a helyszínről. A valóságban ennek az ellenkezője történt meg.

Mivel ez blogbejegyzés, nem foglalkozom részleteiben azzal a hosszabb kifejtést igénylő kérdéssel, hogy mi lett volna a helyes jogalkalmazói döntés, de leszögezhető, hogy szankció kiszabásával természetesen meg kellett volna állapítani a jogsértést, hiszen a tudatos hamisítással a műsorszám koncepciójában sértette meg az emberi méltóságot. Részletesebben viszont csupán a Médiatanács állásfoglalásának arról a részletéről írok, amelyben láthatóan arra törekedett, hogy hatáskörének hiányának megalapozásaként értelmezze az emberi méltóság sérelmét mint jogi problémát:

Tehát a Médiatanács 2011. december 14-én kelt, MN/32844-19/2011. számú döntése szerint:

„A Hatóság elvégezte a kérdéses műsorszám hatósági ellenőrzését és megállapította, hogy az ügyben nem merül fel az Smtv. 14. § szakaszának indokául szolgáló közérdek sérelme.  A médiaszabályozás ugyanis nem a médiatartalmakkal érintett személyek érdekeit szem előtt tartva fogalmaz meg előírásokat, ír elő kötelezettségeket. Ebből következően a Hatóság csak abban az esetben állapíthatja meg az emberi méltóság megsértését, ha a jogsérelem nem csak az egyéni érdekek, hanem a közösségi érdekek sérelmét is okozta.

(A hivatkozott szabály: „Smtv. 14. § (1) A médiatartalom-szolgáltatónak az általa közzétett médiatartalmakban, illetve azok készítése során tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot.

(2) Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek médiatartalomban történő, öncélú és sérelmes bemutatása.”)

A kérdéses műsorszámban ugyan elhangzott, hogy Daniel Cohn-Bendit 1975-ös önéletrajza szerint szexuálisan közeledett kiskorúakhoz, valamint, hogy az 1969-es párizsi diáklázadás vezetőjeként marxistának vallotta magát, ezen információk azonban kizárólag Daniel Cohn-Bendit személyhez fűződő jogait érintik, és az emberi jogokban megjelenő alapvető értékeket nem sértik. Ez esetben tehát a jogsérelmet szenvedett személy dönt arról, hogy az esetlegesen jogsértést elkövető médiaszolgáltatóval szemben érvényesíti-e személyiségi jogait, ám a Hatóság közigazgatási eljárás megindítására nem jogosult. ”

A közszolgálati médiaszolgáltatók híműsorai körüli botrányok, a szervezeti reakció, a meghatározó szereplők hallgatása intézményi, strukturális problémákról árulkodnak. A közszolgálat szabályozásának egésze alkotmányos alapon és az uniós jogi követelmények alapján is erősen vitatható. Az írás a közszolgálati követelmények számonkérésének jogszabályi környezetét járja körül. Nagy Krisztina írása.

Az új médiaszabályozás alapjaiban alakította át a közszolgálati médiumok szervezetét, finanszírozását, felügyeletét. A létrejött új rendszer legjellemzőbb vonásai az átláthatatlanság, és az „olyan mintha” jellegű szabályozás, amely nem biztosít kiszámítható jogi keretet a közszolgálati médiumok működéséhez. Látszólag minden szükséges szereplő megjelenik, van Közszolgálati Kuratórium, amely gyakorolja a tulajdonosi jogokat, Közszolgálati Testület, amely a működés feletti társadalmi kontrollt hivatott biztosítani.  Ugyanakkor nem ők a közszolgálati működés meghatározó szereplői. A valódi kulcsszereplők a Médiaszolgáltató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), illetve a Médiatanács és annak elnöke. A rendszerben sem a Kuratórium, sem a Közszolgálati Testület nincs jogilag szabályozott viszonyban az Alappal, pedig az Alaphoz került a közszolgálati vagyon, a gyártókapacitás, az alkalmazotti állomány.

A médiatörvény nem alakította ki a közszolgálati követelményekért való felelősség átlátható, koherens rendjét.  A feladatok és hatáskörök mentén több szereplő is részese lehetne a felügyeleti tevékenységnek, de a feladatkörök és az ehhez kapcsolódó eljárási rend nincs jogilag értelmezhető módon lefektetve. Ebből következően tisztázatlan a beavatkozás mikéntje és az ehhez kapcsolódó felelősségi rend.

A szereplők, és a hozzájuk rendelt feladat- és hatáskörök vizsgálata alapján arra jutottunk, hogy a jogszabályból nem derül, kinek van cselekvési kötelezettsége, ahogy az sem világos, hogy a lehetséges szereplők közül kinek biztosan nincs cselekvési lehetősége, azaz bármi történik, vagy nem történik ellenőrzés címén, az nem a jogi rend következménye.